Hét nemzet speedway riderei húzzák majd a gázt, szórják a salakot mindannyiunk örömére. A versenyre érkeznek Németországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Norvégiából, Lettországból és Finnországból is vaspapucsosok a magyar salakszórók mellé.
Az Európai Bajnokságon több neves salakos is részt vesz majd. Első ránézésre végigfutva a még nem teljes rajtlistán nehéz lenne megmondani ki lehet majd a befutó.
Készülünk az EB-re, minél több lehetőséget adunk a magyar versenyzőknek. Olyannyira, hogy az elmúlt hetekben szombaton illetve vasárnap is rendeztünk nyílt edzést a Nagyhalászi Speedway Ringen. A startszalagos tréningen jelenleg is versenyzők, illetve amatőr motorosok gyakorolhattak. A legutóbbi edzésünkön is tizenöten motoroztak, ekkor is tesztelhettünk, és minden rendben volt – tudatta érdeklődésünkre Albók József pályatulajdonos.
Páros EB-elődöntőre új design és vizuáltechnika
Ez évben is a komfortosság a tetszetőség a látványtechnikai megoldásokban a hozzánk érkező vendégek magasabb színvonalú kiszolgálása tekintetében további fejlesztéseket eszközöltünk. Ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni együttműködő partnereinknek, kiemelve a Heineken és a Hell Energy Drink mint Főtámogató közreműködését, támogatását. Az Európai Bajnokságon személyesen is találkozhatnak majd ezen cégek promóciós szolgáltatásaikkal, hoszteszeikkel.
Rajtlista( az eddigi kvalifikációk):
Aleksandr Loktaev – Ukrán
Andriy Karpov – Ukrán
Stanislav Melnyshuk – Ukrán
David Pacalaj – Szlovák
Ján Mihálik – Szlovák
Glenn Moi – Norvég
Lasse Madland Fedriksen – Norvég
Martin Smolinski – Német
Valentin Grobauer – Német
Szeretettel várunk mindenkit!