Fazekas Dennis többet várt a nagyhalászi salakmotoros Európa-bajnoki elődöntőtől.

🇭🇺 Nem sikerült a magyar kvalifikáció a páros Eb döntőjébe
2022-07-13
👌 Újabb jeles a bizonyítványban 👌 A Nagyhalász Speedway Ring ismét bizonyított, a következő verseny az U 19-es Európa-bajnoki döntő lesz.
2022-07-16
Mutasd mindet!

Fazekas Dennis többet várt a nagyhalászi salakmotoros Európa-bajnoki elődöntőtől.

Dennis többet várt

📣

– Többet vártam, hiszen a cél a továbbjutást jelentő dobogós helyezés volt, ám ez nem sikerült – kezdte visszapillantását a versenyre Fazekas Dennis. – . Ebben bizonyára szerepet játszik az, hogy a többiekhez képest mi kevesebbet versenyzünk.
Dennis az első futamban nullázott, után viszont ötször érkezett másodikként célba. Volt esélye a futamgyőzelemre például a lengyelek és a szlovénok ellen is, végül a riválisok jobban bírták a hajrát.
– A délelőtti edzésen az egyik motoron jó volt a beállítás, ám megállt a blokk. Úgy gondoltuk, hogy ugyanazok a beállítások jók lesznek a versenyen is. Sajnos az első futamomban kiderült, hogy ez nem így van. Utána már tudtuk, hogy mit kell változtatni, és ez be is jött. Ezt követően valamennyi futamomban a második voltam ami lehetett volna jobb is. A lengyelek ellen volt esélyem, sajnos nem sikerült.

Remek verseny volt

Való igaz, a lengyelek és a szlovének foghatóak lettek volna. Mindkét futamban az élen is húzta Dennis, végül azonban Wiktor Przyjemski , majd Nick Skorja megelőzte a magyar motorost.

– Egyébként nagyon jó verseny volt- folytatta Dennis.- Azt tudni kell, hogy a többi nemzet motorosainak sokkal több lehetősége van a párosozásra, hiszen ligáznak, csapatversenyeken állnak rajthoz. Jobban össze vannak szokva, tudják miként kell az egyébként nehéz csapatversenyen eredményesen motorozni. Nekünk nagyon kevés ilyen versenyünk van, ebből a szempontból hátrányban voltunk. Mi elsősorban az egyéni versenyekhez vagyunk szokva, idő kell ahhoz, hogy összeszokjunk tudjuk, hogy a párosbeli társa miként gondolkodik, mi a jó taktika. – vélekedett Dennis.

 

Vélemény, hozzászólás?