Téli álmát aludta a Nagyhalász Speedway Ring…
Gyere május, gyere salakmotor!
Mutasd mindet!

Jó rutinnal könnyebb a munka…

Pályakarbantartási munkálatok, a biztonságot nyújtó lufifal felrakása már rutin munkálatoknak nevezhető a stáb részére.

A versenyzők biztonsága a legfontosabb.

Bárki egyetérthet abban, hogy nagyon sok súlyos sérülést megakadályoztak a salakmotor sportban alkalmazott lufifalak, komolyabb balesetekben is nagy segítségre voltak.

A mai napon folytatódott a salakmotorpálya előkészületi munkálatai. Minden adott volt, hogy a stadion elnyerje a téli pihenő után a versenyekhez szükséges igazi arculatát.

Festési munkálatokban a pályatulajdonos, Albók József is segédkezett.

Az európai szövetség, a FIM Europe két rangos salakmo­torverseny helyszíneként jelölte meg a Nagyhalász Speed­way Ringet. Májusban az U19-es, júniusban a felnőtt páros Európa-bajnokság selejtezőinek egyikét rendezhetik a halászi oválon.

– A pálya a folyamatos karbantartásnak köszönhetően szinte egyik napról a másikra készen áll a nemzetközi versenyek rendezésére. A legnagyobb gondot még mindig a vírushelyzet miatti bizonytalanság jelenti. Miként mindenki, és is bízom benne, hogy májusban már enyhül a pandémiás helyzet és nézőkkel indulhatunk. Zárt kapus versenyekben nem gondolkodunk, hiszen nézők nélkül nincs értelme a nagy kiadásokkal járó versenyek megrendezésének – mondta Albók József a Ring tulajdonosa.

Ne hagyja veszni adója 1%-át!

Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület.

4485. Nagyhalász, Rétköz u. 44.

Szeretném megköszönni mindazok anyagi támogatását, akik az elmúlt esztendőben a személyi jövedelemadójuk 1%-át sportegyesületünk részére utalták át.

Kérem, hogy a 2020. évi adójuk 1%-át ez évben is részünkre szíveskedjenek felajánlani.

Támogatásukat előre is köszönjük!

 

 

A Hell Energy Drink 2021-ben is főtámogatója a Nagyhalász Speedway Ringnek!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?